„A jelen pillanat az egyetlen hely, ahol az élet létezik.”
/ Eckhart Tolle /
egy picit rólam..
Mindig is érzékenyen figyeltem a világ rezdüléseire - a hangokra, a csendre, az emberek belső történéseire.
A zene számomra egyfajta átjáró volt régen is és most: lehetőség arra, hogy kapcsolódjak önmagamhoz, másokhoz, és valami láthatatlan, mégis nagyon is jelenlévő minőséghez.
Zeneművészként, illetve zeneterapeuta hallgatóként hiszek abban, hogy a hangnak nemcsak zenei, hanem megtartó és gyógyító ereje is van.
Arra törekszem, hogy a hangutazás során ne csupán élményt adjak, hanem egy tudatosan felépített, biztonságos hangteret is, amelyben a belső folyamatok finoman kibontakozhatnak.
Az alkotás közben figyelek az intuícióra, az érzetekre, és a térre, ami körülvesz. Számomra fontos, hogy amit létrehozok, az ne csak szép vagy érdekes legyen, hanem valódi hatással legyen - finoman, de mégis mélyen.
A természet hangjai, az emberi lélek finom mozdulásai, az elcsendesedés pillanatai mind inspirálnak. Hiszem, hogy minden hang - legyen az hangtál, elektronikus textúra, madárdal vagy gyereknevetés - üzenetet hordoz, és képes megérinteni bennünk valamit, ami szavakkal talán ki sem fejezhető.
hogyan kezdődött..
Már egészen kisgyermekkorom óta zenélek.
Először csak egy egyszerű szintetizátoron tanultam meg eljátszani a gyerekdalokat, később zeneiskolában, konzervatóriumban és zeneművészeti egyetemen tanultam arról, hogy hogyan is kell "helyesen" zenélni.
De az egyetemi éveim alatt egyre inkább éreztem, hogy számomra a zene több ennél.
Nem csupán kották és előadási szabályok összessége - hanem valami sokkal személyesebb.
Egy idő után már nem tudtam igazán kapcsolódni ahhoz, hogy úgy játsszak, „ahogyan kell”.
Nem akartam megfelelni..
Inkább meg akartam mutatni azt, ami bennem van - őszintén és torzítatlanul.
Egyre erősebben éreztem, hogy a zene lehet eszköz az önkifejezésre - sőt, a gyógyulásra is.
